Oldalak

2013. július 7., vasárnap

Új étrend és egy szuper nap :)

Mivel már egy-két-három hete bökte a csőrömet, hogy a kajálásomon radikális változtatás kéne, mert a súlyom stagnál (most tekintsünk el attól, hogy a súlyom mint adat mennyire nem releváns és más tényezők a fontosabbak), péntekre elhatároztam, hogy átalakítom a táplálkozásomban a tápanyagok arányát. Mivel nem tudok olyan életmódot élni, amit nem tudok őszintén és szívből és következetesen, kitartóan csinálni, ezért kellett egy kis idő, hogy ezt a változtatást meg tudjam hozni. Elegem lett abból, hogy a megnövekedett aktivitásommal állandó szénhidrát éhség járt, "le akarok jönni egy kicsit a szerről" :), így most úgy döntöttem teszek egy próbát a megnövelt fehérje/zsír, alacsony szénhidrát arányú étkezésben. Ötleteket fogok meríteni nyilván a most divatos paleoból, de nem szándékozom már az első napon megcímkézni ezzel az új étrendemet. Figyelek az arányokra, a bevitt táplálékok minőségére, mennyiségére, és ezzel párhuzamosan figyelek a testem/lelkem mutatta változásokra is. Jó lenne áttörni már ezt a közel 2 hónapos platót, ahol a súlyom van, remélem végre sikerül a maradék zsírraktáraktól is megszabadulnom :)
Már a második napra megszűnt amúgy a szénhidrát éhségem, és olyan energiákkal tudtam ma sportolni, hogy tele lettem egy rakás sikerélménnyel megint :D Egy kedves barátomat elvittem falat mászni, most próbálta ki először, és ez eleve inspiráló volt, hogy együtt csinálunk valami tök jó dolgot, ráadásul velem próbálja ki először :), és ezt kombináltam egy jó kis feltöltős fehérjés-zsíros reggelivel, így 3!!! falon is felmásztam (ebből 1 ráadásul enyhén negatív volt!!!, illetve egy régi mumusomon is egy hajszál válaszott el a csúcstól - meglesz az!!), ami iszonyatosan jó teljesítmény volt tőlem:))) szóval hihetetlen jól esett. Ráadásul még kondizni is voltunk előtte egy fél órát, ahol meg rekordot értem el szabad kézenállásban :D 
Újult erők, újult energiák :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm!