Oldalak

2013. november 13., szerda

A folyékony zia jó dolog

Még az olyan fapados termekben is tudom használni, mint ahova járok. Nem porol, le tudom törölni a rúdról, felhúzásnál bevált.
A mai edzés elég érdekes volt. El is fáradtam most már, mire hazaértem.
Napközben még nem voltam benne biztos, hogy lesz elég erőm lemenni és 60 kilókat felhúzni este, de aztán eszembe jutott, hogy mennyire szeretem én ezt csinálni, és ez persze meghozta a kedvemet is. Na meg az a csekély két kávé, amit bedobtam este :D Ehhh..
Levittem a terembe a habhengeremet, úgyhogy most emiatt is picit hosszabb lett az edzésem, mert alaposan bemelegítettem hengerrel meg a szokásos statikus és dinamikus nyújtásokkal. (Reggel is hengereztem amúgy, gondoltam az a 10 perc igazán belefér, és jól is esett)
Felhúzásban 60 kilóval és 62,5kg-val nyomtam 5 sorozatot, és most tényleg örömködnöm kéne, de a jelen mentális állapotom most épp az akadályokra és az előttem álló nehézségekre (hogy fogok innen fejlődni?!) koncentrál. Azt hiszem tényleg pihennem kell :)
Aztán lenyomtam 18 fekvőt, közben Y-oztam, aztán jött az 5x5 húzódzkodás (rémálom:D, de a zia itt is nagyon sokat segített!) és végül a bolgár guggolás. Amitől úúúúgy fááj  a fenekem, hogy elképesztő. Felhúzás után elég kemény gyakorlat. Törzserősítésnek két nehezített plank ment (sima és side). Rá kell mennem jobban a törzserősítésre amúgy, majd konzultálok A szakemberrel, hogy ezt miként csináljam. 
A kaja fronton teljesen jó vagyok, tartom az elveket (makrók, kalóriák, időzítés) és még jól is érzem magam közben, nincs kajaparám:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm!