Oldalak

2014. június 23., hétfő

Mesélek a hétvégémről

Tele vagyok gondolatokkal. Pozitív, kunstruktív, előremutató, optimista, szabad gondolatokkal. Szeretném őket megosztani, de tudom, hogy ha erőltetem, úgyse lesz belőle semmi. Az egész blogolásba úgy fogtam bele, mikor kicsit még nyilvánosabbá tettem az egészet, hogy csak addig csinálom, amíg úgy érzem, hogy őszintén engem képvisel, mert csak ettől lesz hiteles. Nem itt fogtok találkozni olyan írásokkal, amik megfelelési kényszerből, elvárásokból fakadnak. 

Szóval addig is mesélek inkább a hétvégémről.

A hétvégén megmásztam egy hegyet a Rax-Alpokban.

Nagyjából 8 évvel ezelőtt szintén megmásztam egy hegyet amúgy az erdélyi Kelemen-havasokban, kicsit elfogott a nosztaliga és elő is kerestem néhány képet:





Arról a hegyről úgy jöttem le, hogy utána évekig fájt a bal térdem :) Sokáig még edzés közben is éreztem, de mióta PowerBuilderezek és rendesen, szabályosan csinálom a guggolást, minden maradék kis térdfájásom is eltűnt. Kösz Zsolt!

Szóval a hétvégén voltunk via ferratázni az osztrák Rax-Alpokban. Sokat beszéltem már a pihenés fontosságáról - hát sajnos a múlt héten én nem hallgattam az eszemre már megint (bár ennél kicsit sokrétűbb a dolog), és péntekre jól lebetegedtem. Egész napi fekvés, forró italporok, mézestea, mindenszar, mellette persze munka, szóval félideális körülmények között próbáltam összeszedni magam a másnapi megmérettetésre, amiről nem is sejtettem, hogy ekkora lesz.

Több mint 1000 méteres szintkülönséget tettünk meg egy nap alatt le és föl. A túrát az iKaland szervezésében és túravezetőik támogatásával bonyolítottuk le egyébként, egy szép létszámú kis csapat jött össze. Az időjárás kedvezett nekünk, változóan felhős-napos volt, ideális. 

Te mit teszel a boldogságodért?

Tavaly azt mondtam: 2014-ben elmegyek Ausztriába a hegyekbe - és így is lett. Barátnőmmel azért mosolyogtunk egy sort azon, hogy mennyi dolog változott az életemben azóta, hogy a túrát lefoglaltuk még idén tavasszal és míg végül le is bonyolítottuk. Hát nagyon sok.

Csodálatos élmény volt ott lenni a hegyen. 

Hazudok egy kicsit, mert beteg voltam mint állat és kurvára szenvedtem. Szombat reggel nagyjából összeszedett állapotban keltem fel, de amint elindultunk a hegyre, a betegség ezerrel jött ki rajtam: fájt a torkom, a fejem, teljesítőképességem felét se hoztam. De hát nem volt mit tenni, menni kellett, menni akartam, ezért mentem is. Szerencsére a túra megengedte a gyakori pihengetőket, amikkel szinten tudtam magam tartani. Néha azért bennem volt a lépésbizonytalanság, féltem, nehogy megszédüljek vagy ilyesmi, nem lett volna mókás. Aztán lassacskán bemelegedtem, kezdtem kicsit jobban is lenni (ehhez persze hozzásegített az az egy-két szem gyógyszer, amit be is vettem menet közben is), haladtunk szépen felfelé.

Ahogy mentünk feljebb, egyre szebb lett a táj, amit láttunk magunk körül és kezdett egyre izgalmasabb lenni a helyzet, ugyanis a hegy csak nem akart fogyni a fejünk fölül :) Az előttünk álló falak pedig egyre meredekebbnek mutatkoztak. Nem is volt ez másként amikor odaértünk az aljukra sem, függőlegesek voltak, és ezeket kellett megmásznunk. Itt kezdődött a via ferrata része a túrának, fejünk fölött talán valamennyire látszódnak a lépcsők és a létrák, amiken elindultunk:


Aztán nagyon sok gyönyörű helyen folytatódott, sajnos nem minden kép áll rendelkezésemre, de majd pótolom őket valamikor :)


Iszonyatosan élveztem mászni. Az ilyen izgalmasabb részeknél jöttek elő a falmászós élmények és végre a természetes környezetben tudtam őket alkalmazni. Fogást keresni, lépést keresni, stb. Ez a túra a via ferrata szempontjából egyébként könnyű volt, itt a túra nehézsége volt komolyabb igénybevételt jelentő, ami miatt nem igazán mondanám kezdő útnak.

Mielőtt felértünk volna volt egy mélypontom, megint fájt a torkom, minden bajom volt már. Sajnos kicsit későn sikerült elindulni és ezért a tervezettnél később értünk fel, de végül felértünk a csúcsra, ahol a helyünk van:


az első via ferratánk volt, de nem az utolsó! ;)

mert a legjobbat érdemeljük mindenből


szemben a Schneeberg csúcsa


aki boldog, az vigyorog :) meg ha a szemébe süt a Nap.

A túravezetőktők kaptunk csúcscsokit, amiben mondjuk konkrétan csoki nem volt, hívjuk inkább paleo energiaszeletnek, de amúgy finom volt és jól is esett :) A csúcson a hüttében belapátoltam egy nagy tányér gulyáslevest meg egy óriási gőzgombócot is. Mert megérdemeltem. 
Aztán este 6 volt már, amikor elindultunk lefelé. Kicsit lóhalálában sajnos, így nem annyira volt idő kiélvezni a lefelé menő utat - és egyébként is utálatos dolog lefelé menni. Szerencsére az új túracipőm jól bírta a kiképzést, egy nagy pirospontot érdemel, a lábfejemmel így minden oké volt. A lefelé rohanás a térdemnek kevésbé tetszett, de most már nem lett belőle térdfájás mint 8 évvel ezelőtt. Az izomlázat is sikerült nagyjából megúszni, volt már sokkal rosszabb is :)

Iszonyú büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam. A betegség ellenére ilyen állóképességem van, hogy meg bírtam mászni több mint 100 tízemeletes háznyi magasságot, aztán le is ereszkedni. Hős vagyok, na, és bátran ki is mondom ezt :))

Egyébként, ha valakit meg akarsz ismerni, vidd el a hegyekbe túrázni - mondták a túravezetők. Erre én csak annyit tudok mondani:

Boldog vagyok. Vagy valami olyasmi. ;)


Edzésbeszámoló pedig szerda után, addig gyógyulgatás ezerrel.

2 megjegyzés:

Köszönöm!