Oldalak

2014. szeptember 15., hétfő

Újrakezdős ciklus vége :)

Hurrááááá, örömmel jelentem, hogy hosszú hónapok után végre be tudtam fejezni egy edzésciklust, aránylag jó eredménnyel. Sőt, magamhoz képest most már végre fejlődést is fel tudtam mutatni. Pénteken zártam a hetet egy nehéz guggolással, amivel megküzdöttem, nem is ment úgy, ahogy szerettem volna, de végülis nagyobb súllyal guggoltam mint hónapok óta valaha is.

Péntek este sikerült lemenni edzeni, elég fáradt voltam már azt hiszem, meg még kilábalófélben a betegségből, de azért igyekeztem helytállni. 

Szóval guggolás volt a pénteki fő program, a célszám pedig 67,5 volt. Legutóbbi edzésemen 3 ismétlést csináltam a 65kg-val és bíztam benne, hogy nem lesz gond ezzel. Hát persze volt, nem tudom miért, de nagyon nehezen ment aztán a 67,5. Egy ismétlés simán megvolt, a 2. meg pici segítséggel. Eredménynek azért nem rossz.

Összességében tehát így fejeztem be a kitudjahányadik edzésciklust:
  • Fekvenyomás 1 x 47,5 kg
  • Deadlift 2 x 82,5 kg
  • Guggolás 1,5 x 67,5 kg

Fekvenyomásban volt honnan fejlődni, hiszen korábban sosem tudtuk végigvinni a terveket. Deadliftnél ugye 80-ban maxoltam utoljára, úgyhogy a 82,5 szintén fejlődés. Guggolásban hetek óta küzdöttem a 65 kg-val is, szóval a próba a 67,5-tel végülis szintén sikertörténet (bár ezt annyira nem élem meg annak, mint a másik kettőt). Összességében ez a kondicionáló edzésciklus hozta azt, amit vártunk tőle szerintem.

a kép csak illusztráció :D cukik ezek a pink girják :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm!