Oldalak

2014. október 17., péntek

Hol is tartottam?

Ott tartottam, hogy pontosan 1 héttel ezelőtt érdemi előrelépést sikerült elérjek a guggolásban, ami határtalan jókedvvel töltött el. A hétvégén a jó időt kihasználva a barátainkkal egy jó kis gyalogtúrára mentünk a Dunakanyarba. A guggolástól egyébként elég jó kis izomlázam lett a hátsómban, ami némi kellemetlenséget okozott számomra a túrán, de ami annak is a jele, hogy előző a megfelelő izmokat sikerült bekapcsolni a munkába, főleg ami a bolgár guggolást illeti, juhhhúúú :)

Vasárnap a pihenésé volt a főszerep, egy laza átmozgatásra azért jutott idő a Thorban. Az extra edzéseken előszeretettel végzek nehéz hordásokat, farmer walkokat.
A hét eleje aztán edzés szempontjából nem egészen úgy telt, ahogy szerettem volna, fontosabb dolgokkal kellett foglalkozni. Emiatt sajnos az étvágyam sem volt a topon, így aztán jelentős kalória és energia-deficitbe kerültem a hét végére. 
Ezt a ma reggeli edzésen meg is éreztem, mert nem ment úgy a fekvenyomás, ahogy szerettem volna. Persze a technikán is van javítani való, ezen dolgoztunk is Zsolttal ma, meg még fogunk is. Amúgy érzem, hogy fejben kezd összeállni a dolog, szóval menni fog ez, nem aggódom :) Erős vagyok és erős leszek :) Meg remek támogatóim is vannak ám :))))
Szóval ma még nem volt meg az 50 kg-s bench press, de ez már csak idő kérdése! A szándék, az elhatározás és a motiváltság is megvan. A 4 napos edzésmentesség után most már nagyon várom, hogy végre deadliftelhessek egy jót, talán a hétvégén sort is tudok majd keríteni rá :)

#egyensúly bitchez


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm!