Oldalak

2014. november 7., péntek

Edzek, élek, élek, edzek

Nagyjából így zajlik most az életem. Gondolkoztam azon is, hogy miért nem írok minden edzés után bejegyzést mint régen, de igazából annyi csak a magyarázat rá, hogy most gondolati szinten a befelé fordulást élem meg. Nehéz, stresszes, fárasztó időszakon vagyok túl és most végre azt érzem megint, hogy az életem jó mederben halad. Arra törekszem, hogy a hétköznapok szintjén megmaradjon ez a végre megélt nyugalom, ami annyira hiányzott már hónapok óta. 
180°-ot fordítani egy életen nem mindennapi teljesítmény. Ugyanakkor az újat építeni legalább akkora feladat. Jó érzés tudni, hogy miken vagyok túl, miket vagyok képes túlélni, egyúttal egészen új helyzetekben tapasztalom meg saját magamat. Az elmúlt hónapok hozzásegítettek ahhoz, hogy sokkal jobban lássam már önmagam: a korlátaimat, a gyengeségeimet meg persze az erősségeimet és összességében azt a karaktert, azt az embert, aki én vagyok.

Jól mennek az edzések. A lelki nyugalmam teljesen egyértelműen jó hatással van az edzéseken nyújtott teljesítményemre is. Előtérbe helyeztem az életemben az edzéseket, most határozott célom, hogy mindig megteremtsem az időt rá és hogy teljesen oda tudjam magam tenni. Fejlődni szeretnék. Megélni azt az örömöt, amit ad. Sok inspiráció is ért mostanában, ezeket mind magamba szívtam, és példaként lebegnek előttem, amikor épp egy nehéz ismétléses sorozatra készülök. 

Élvezem az edzéseket és ez állítólag még látszik is rajtam. A szerdai deadlift (5x5 @ 72,5 kg) sorozataim is akkora vigyorgásra késztettek, hogy öröm volt nézni és megélni is :) Élvezem, hogy nehéz egy ismétlés és azt is, hogy végül sikerül. Talán hónapok óta most volt olyan először, hogy több héten egymás után minden edzést elejétől a végéig, a leírtak szerint végigcsináltam. Erre nagyon büszke vagyok, miért is ne lennék, fontos dolognak tartom. Azért is örülök, mert ez egy jó visszaigazolás az edzőm felé is, hogy olyan programot írt nekem, amit bírok és fejlődök is általa, és emiatt is bízom meg benne. Ez pedig a közös munka alapja, nagyon becsülendő dolog. Az esti edzések egyelőre beváltak, mert nincs végre az a rohanás sem mint reggel. Jobb is, hogy nem kell korán kelni, mikor reggelente már egyre sötétebb és hidegebb van.

Erősödöm! Fejlődött a törzserőm, ezt például megtapasztaltam a haskerekezésnél. Imádok nehezet cipelni, legyen szó a Kedvesemről<3 vagy a két 32-es bellről :) Szeretnék többet és többet. Dolgozom a helyes technikán minden gyakorlatban. Nem egyszerű, de nagyszerű, mert tanulásra mindig van lehetőség és azt szeretem. 

Több mint 1 hónapja csinálom, csináljuk az új étrendet a Kedvessel, amit Zsolt írt, és egyértelműen érzem a pozitív hatásait, figyelem, ahogy változgatok. Ez a 4 hét kellett ahhoz, hogy beérjen a dolog. Kb. 80-90%-ban sikerült tartani a kalóriát és a makrókat is. Következetes és kitartó vagyok tehát ebben is, és szeretném folytatni, jó hogy ehhez is van plusz támogatás. Meg annyival könnyebb így, hogy most ketten csináljuk. Hasonló rendszerben, más célokkal, a saját igényeinkhez igazítva, de együtt. Sokat könnyít ez a diétához kapcsolódó praktikus teendőkön is (bevásárlás, főzés, stb.). 

I am DEFINITELY dedicated to my goals.

Mai ebédem :) @ hummus bar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm!